Singapore, azaz Szingapúr. Lenyűgöző és érdekes hely, kicsit kényszerből jutottam ide, de kicsit sem bánom. Az indonéz munka és tartózkodási engedélyem átvétele volt az apropója. Van ugyanis egy furcsa szabály a vízumra vonatkozóan, miszerint az országon kívül kell átvenni, egy indonéz konzulátuson. A másfél hónapja történt hazalátogatásom egyik célja ennek az átvétele volt, de nem sikerült átvennem, mert a szükséges papír nem érkezett meg Budapestre, mondhatni "elindonézeskedték", de azért tegyük hozzá, hogy a bürokrácia lassúsága ismerős már valahonnan..hello Magyarország:) Lényeg a lényeg, Budapestről egy 30 napos turista vízummal voltam kénytelen Lombokra érkezni és vártam a méregdrága és lassú telex-nek hívott, áhított papírost. Az ügyintézőm, (mert persze kapcsolat nélkül Indonéziában sem lehet semmit elintézni) azt tanácsolta, hogy Szingapúrban vegyem át, mert ott van kapcsolata hozzá, mint kiderült számtalan "utazási iroda" foglalkozik a vízum igénylés ügyintézésével, Nekik pár óra az egész, ha magam próbálkozom, ugyanez, csak napokban számolva.

Így keveredtem Szingapúrba, a világ legdrágább városába. Az idejutás repülővel közvetlenül is lehetséges Lombokról, de fele annyiba kerül, úgy 50-60.000 forint oda-vissza, ha Jakartai átszállással jövünk. Szezonon kívül olcsóbb, de nekem most kellett jönnöm, mikor máskor, na mindegy.. Ezek tekintetében tényleg kicsit kényszeredetten indultam neki. Az idefelé út hozta is, amit már tulajdonképpen megszoktam, így nem is bosszantott. Kezdődött a Jakartai másodlagos, belföldi járatoknak fenntartott reptérre érkezéssel, ahol kiderült, hogy nincs busz a nemzetközi reptérre, amit a Lombok-i repülőjegy irodában váltig állítottak, hogy van. Fél órát hárítottam a taxisokat, akik annyian voltak, hogy kiadtak volna egy élőláncot a 30 kilométerre lévő nagy repülőtérig és egyszerre beszéltek hozzám. Egy szimpatikusabbat kezdtem győzködni, hogy a Google map szerint van nem messze egy buszpályaudvar, ugyan dobjon már el oda, de ne turista áron. Szerencsére Eca barátom tanított pár jávai szót, illetve kifejezést, ez meg is felezte a fuvar árát és lett egy halom taxis cimborám "Jakarta alsón":) Máris egy szinte új, működő wifi-s!! buszon találtam magam, majd egy óra múlva a Soekarno Hatta nemzetközi reptéren. Itt folytatódott a móka és kacagás, az Airasia, amúgy nem rossz nevű légitársaság már 1 óra késést írt ki, úgy hogy még 4 óra volt az indulásig, lett is majdnem 3 az az 1 óra, de legalább adtak enni-inni. A 20 milliós Jakarta nemzetközi repterét egy szóval tudnám jellemezni: vicc. Ez egy új terminál ráadásul, bár lehet pont ez a baj, egy biztos, ez nem sikerült. Nincs járatinformációs tábla, cserébe van néhány szék, kényelmetlen pad fémből?? és pár konnektor, aminek a használatához a földön tudunk helyet foglalni, ha sikerül kiszúrni hova rejtették. Gondolom a térfigyelő kamerák képernyőjét követők igen jól szórakoznak a szerencsétlenkedőkön. A késésnek köszönhetően, a szingapúri szerencsés landolás után derült ki, hogy a városba bejutáshoz a taxi az egyetlen választható lehetőség, az árát csak kíváncsiságból megkérdeztem, 8-10.000 forint. Gondoltam mégiscsak Ázsiában vagyok, nem árt kérdezősködni egy kicsit és valóban. Egy eldugott sarokban üldögélt egy idős hölgy és egy úr, Ők ötöd áron vállalták a fuvart, csak mondták hogy várni kell, úgy fél órát. Egy óra lett belőle, mire a szintén koros sofőr megjött, sikerült elolvasniuk az egymásnak írt papirkákat és "berepített" a városba, már éjjel 1 óra múlt. Viszont a befelé út, a nem gyengén kivilágított Szingapúrba, na az mosolyt csalt az arcomra és nem a kínos fajtát. Nem semmi amit itt felépítettek, mind épületek, mind parkok tekintetében, a kertészek kitettek magukért, de a közvilágítás felelőseinek is jogosan jár az év végi prémium. Amint megállt a kisbusz és kiszálltam, a gyönyörködést döbbenet váltotta. A város központjában voltam, de nagyjából minden zárva volt. Hoppá, hogy lesz így szállásom. Még Lombokon kinéztem pár hostelt, de nem foglaltam, általában személyesen olcsóbb, inkább csak tájékozódtam. Mind zárva volt, csak a már ott lakók tudtak mágneskártyával! bejutni, recepció majd reggel. Már ott tartottam, hogy veszek egy sört és valami parkban kibekkelem reggelig, de éjszaka nem lehet sört venni. Szomorúan jöttem ki a boltból, se szállás se sör, amikor megláttam egy hostel világító tábláját, a név nem volt ismerős, de ez érdekelt a legkevésbé. Nyitva volt, ugyan kicsit drágábban (7.000 forint/éj), de volt ágyam, egy 4 fős szobába, reggelivel, internettel, aznap délig.

Hat óra alvás után már mentem is a közeli "utazási irodába". Szívélyes fogadtatás, ami várt, még szép, hoztam 260 szingapúri dollárt (ötvenpárezer forint). Úgy 10-15 útlevél mellé érkezett az enyém, ipari méretekben folyik a vízum biznisz. Délután 4-5 között tudom átvenni szólt az ígéret. Több magyar srác is intézte már ugyanígy és tényleg megkapták az ígért időpontban. Izgalmas, mert este 8-ra van egy jegyem vissza Jakartába, amit már most jelzett az Airasia, ismét, hogy 2 órát késik..juhhhuuu.

Ezeket a sorokat a Marina Bay parkjában írom, miközben várom a beígért időpontot, hogy felvehessem az útlevelem és nagyon lassan kiccamogjak a reptérre várakozni még egy kicsit. Egyszer ha visszajutok Jakartába, várakozok majd még egy pár órát a hajnali Lombokra tartó gépre. Szóval nem egy kéjutazás ez, de ennek ellenére, ahogy kezdtem lenyűgöz Szingapúr. Olyan mintha vegyítenénk egy német tiszta, rendezett, elvágólagos nagyvárost és egy hatalmas, tipikus ázsiai várost, mint Bangkok vagy Kuala Lumpur. Megvan az ázsiai zűrzavar és stílus, de közben szuper letisztult, rendezett és valóban elképesztően drága. Olyan mintha minden vadonatúj lenne, kicsit mintha egy valóságos méretű terepasztalon sétálgatnék.

Minden hatalmas, a házak az égig érnek, széles utak, komoly tömegközlekedési hálózat és amit épp látok, a Marina hotel. Egy olyan építészeti alkotás ez, amilyet még nem láttam ezelőtt és ahogy elnézem, aki itt turistáskodik eljön megnézni és lefényképezni. Három hatalmas épület, egy hajó szerű formával a tetején, amin egy (természetesen) hatalmas medence van, éttermekkel és parkosították is.

Park nem csak fent van, az veszi körül, homokos stranddal, sportpályákkal, óriáskerékkel és még sorolhatnám mi minden van ameddig a szem ellát.

Szeretik az absztrakt, érdekes szobrokat, műalkotásokat, sétám során láttam jó párat. Rövid tartózkodásom okán sajnos kimarad jó néhány látványosság.

A China Town fért még bele, hogy kicsit szemügyre vegyem, mivel abban a kerületben volt a szállásom.

Azon kívül, hogy olyan mintha Kínában lennénk, az épületek nem nagyok, de nagyon szépek, nem is tudom milyen stílusok keverednek, néha holland beütést vélek felfedezni.

Amik egyöntetűen jelen vannak, azok a növények, korrektül rendben tartva, gondozva, mint már írtam. Minden kínaiul van kiírva, az angol mellett, ahogy a neve is jelzi kínaiak lakják és igazi kulináris élményt tartogat ez a negyed, a toronyházak árnyékában. Aki erre jár egyen itt mindenképpen, nem fogja megbánni, még az árak is vállalhatóak.
Ami még szembetűnő, amit tudtam, hogy ez a város, állam Ázsia, illetve a világ egyik gazdasági és pénzügyi központja, minden multinacionális cég és bank képviselteti magát.

Ebédidőben, amikor pont keresztül sétáltam az irodaközpontnak tűnő részen, elképesztő mennyiségű elegáns ember hömpölygött a széles utcákon. Luxus autók mindenütt és egy pillanat alatt megteltek, a számomra méregdrágának titulált éttermek és kávézók, amik gyakorlatilag uralják a teljes utca szintet, most már értem miért. Mindenki nagyon barátságos volt, akivel találkoztam, az emberek mosolyognak, előzékenyek, láthatólag jól érzik itt magukat. Ez a belváros, amit én láttam, nyilván a felső tíz vagy százezer, nem tudom a külváros milyen, de itt jólét és boldogság van.

Nagyon szép és nagyon jó, szinte mese szerű, de nekem túl mesterkélt, én nem tudnék itt élni. Jobban élvezem az egyszerű életet Lombokon. Az viszont biztos, hogy még visszafogok ide térni, ha majd gazdag leszek:) Ezt a várost csak ajánlani tudom mindenkinek. Nagyon fontos! Sok pénzel érdemes készülni, vagy még többel..
A végén megkaptam a vízumot, az ígéret szerint délután, már a reptéren ülök és várom az Airasia légitársaság gépét, amit már délután jeleztek, hogy késik 2 órát. Ez mostanra 3 lett, de fel vagyok készülve rá, hogy ez még több lesz.
A lényeg, hogy ha nehezen is, de az útlevelemben ott figyel az egy éves vízum, kezdődhet a tényleges munka. Nem mellesleg, ha csak röviden is, de láthattam egy újabb érdekes helyet. 
Amint blogra való fejlemények vannak, jelentkezem..