A szilveszteri buli és Gili Trawangan után következő napok pihenéssel teltek, kicsit lemerült az elem, túl sok említésre méltó nem történt. Ha címet kéne adni neki, a "harc a vadonnal" lenne találó. Lombok nagyrésze még beépítetlen, elég buja és dús a növényzet ami kedvez a különféle általunk ismert és ismeretlen exotikus állatoknak.

Sokat láttunk állatkertben, de itt szabadon élnek, mondjuk a majmok. 

De minden állat szabadon él és vicces látványt nyújt egy tehéncsorda, vagy a csirkék a tengerparton..

esetleg a fán :)

Az utcánk végébe nagyjából tíz méterre a mi házunktól kezdődik a dzsungel, szemben velünk egy beépítettlen telken hatalmas pálmákról banánok lógnak, nyílván laknak ott egy páran.

Természetesen a kert, illetve a félig nyitott konyha is az állatok látóterében van. A kis egér, a hangyák, kisebb pókok és gyíkok nem ismeretlenek otthon sem.

A távoltartásukkal azért el lehet tölteni némi időt. Van egy "toke" néven futó albérlőnk. Róla már tettünk említést, mikor a konyhánkban üldögélt. Egy gekkoról van szó, nagyobb gyík. Kék alapon piros pöttyös, esténként madár szerűen énekel, nagyon gyors, ha felbosszantják ugrik és harap, szájzárat kap és tengervízzel tudja az ember leszedni magáról.

Érdekes lenne a nyakamon egy gyíkkal lemotorozni a pár percre lévő tengerhez :) Szóval itt lakik az előkertben és Aby barátunk szerint még nem kifejlett példány, így nem veszélyes, még "csak" 20-30 centis. Akadnak jóval nagyobb, akár két kilós példányok is a környéken és ezeket a kínaiak megveszik állítólag, hogy valami gyógyszert csináljanak belőlle. Ehhez képest az eltávolítására tett kisérletek során Aby néha akkorákat ugrott, hogy mi azért azt gondoljuk ez sem veszélytelen, inkább csak próbált megnyugtatni minket. Elkapni eddig nem tudta, pedig próbálkozott jópárszor, viszont a kis albérlőnk lehet hogy megunta a folyamatos zaklatást és elköltözött, gondoltuk mi.

De itt settenkedik, mert haljuk a jellegzetes énekét és feltünt a konyhában is újra. Emelett kígyók is élnek errefelé, például kobra!, de hozzánk még nem köszönt be és reméljük nem is fog. Eddig csak döglött és fogalmunk sincs milyen fajta kígyót láttunk. Pókokból volt pár féle ami beköszönt, illetve egy osztozik velünk az előkerten, de állítólag nem veszélyes, pedig annak tűnik.

Azt már megtanultuk hogy érdemes nyitott szemmel járni és nem támaszkodunk csak úgy semminek, nehogy valami meglepjen. Majd megszokjuk ezt is. Együtt lehet velük élni, mint ahogy a sok kutya és macska is bizonyítja, akik mind életben vannak mióta itt vagyunk, pedig biztos ők is összefutnak ezekkel a teremtményekkel.

  Voltunk újra piacozni, már vannak bevállt árusok és nagyjából tudjuk mi hol van. Tanulgatjuk az indonéz nyelvet, ami például vásárlásnál azon felül hogy árképző tényező, hasznos amiatt is mert sokan csak nagyon keveset vagy inkább egyáltalán nem beszélnek angolul. Vendégeskedtünk Mataramban Eca-nal, most vettük észre milyen kilátás nyílik az erkélyéről, illetve hogy van erkélye :)

Vitt minket pár helyre és megismerkedtünk kávézó tulajdonoson át benzint palackból áruló kisboltossal, Balin szakácskodótól a kormánynak dolgozó srácokig egy csomó embert. Volt a fő út mellett üldögélés és persze zenélés. Kaptunk egy meghívást egy dupla születésnapi buliba és mindenki felajánlotta, akit ismertünk már vagy 2 órája, hogy aludjunk nála ha jövünk ünnepelni. És természetesen nem hagyunk ki egy bulit se, főleg nem egy ilyen nagy szabásunak igérkezőt..
A buli reggelén üldögélünk a konyhába, beszélgetünk és egyszer csak azt látjuk, hogy mászik fel egy srác a szomszéddal közös kerítésen. Normálisan öltözött volt és valami igazolvány lógott a nyakában. Gondoltuk csak megkérdezzük mit szeretne, de nem tudott angolul, viszont volt a kezében valami kábel, amit az utcáról húzott maga után és mutogatott a szomszéd felé mosolyogva. Egy perc múlva megjelent mögötte még egy srác, valami forma ruhába volt és ő legalább köszönt előre. Kiderült, hogy a helyi kábeltévé-telefon-internet szolgáltató emberei és egyből meg is próbálta nekünk eladni a cége szolgáltatását. Mire mi mondtunk, hogy köszönjük de internet van a telefonunkon (nem a leggyorsabb, de ilyen keveset még sosem fizettünk internetért!), tévénk pedig nincs. Ezt nagyon nem értette. Háromszor visszakérdezett, hogy biztos jól érti el. Nagyon fucsálta, hogy azt mondtuk hogy nincs szükségünk tévére, pedig tényleg tök jól megvagyunk nélküle. Amikor látta, hogy menthetetlenek vagyunk, nem erőltette tovább. Kicsit még mászkáltak a kerítésen, aztán eltüntek.
Egész délután vártuk az érdeklődő üzenetünkre a választ Eca-tól, mikor is kezdődik a buli. Már arra is gondoltunk lehet hogy nem jól értettük és nem is csütörtökön lesz, bár inkább arra láttunk esélyt, hogy nem tudták milyen nap volt aznap amikor mondták: "holnapután lesz egy nagy buli, gyertek ti is" :) Több soron kiderült már, hogy van alapja az efféle feltételezésnek. A remény hal meg utoljára alapon, mi azért lelkesen készülődtünk és nem volt hiábavaló. Este fél nyolc körül jött az üzenet, egy óra múlva Mataram egy álltalunk is megtalálható pontján van a találkozó. Még jó hogy nem adtuk fel! Sok időnk nem volt, gyorsan összekaptuk magunkat és egy kis meglepetés whiskey-vel a hónunk alatt nekivágtunk a fél órás útnak. Az import alkohol errefelé kuriózum, mert egyrészt nem nagyon van, de ha fel is bukkan, arany árban mérik. Mondanom se kell, hogy a sietség hiábavaló volt. Sehol senki, telefonok kikapcsolva, de lelkesedésünk töretlen volt, így vártunk. Nem kellett sokat "csak" húsz percet várni és megjelent Eca, csak megszokjuk elöbb-utóbb az indonéz időszámítást. Persze van egy jó kifejezésük arra, hogy gyorsan túl is ugorjanak azon a tág fogalmon, mint időpont: "Tidak apa apa", ami annyit tesz: Ne aggódj!
Így nem aggódva odaértünk a vendégségbe. Szép házhoz érkeztünk, temérdek motor állt a kertben és félig az utcán. Nagy terasz, sok kaja és sok ember, akiknek egy jó részét már ismertük és felettébb örültek neki hogy eljöttünk.
Megetettek minket és jött az itatás szakasza. A sarokban állt egy 19 literes, amúgy ivóvíz tartására kitalált műanyag kanna, amiben "palomvine", azaz pálmából készült rózsaszínes bor pihent. Létezik egy vörös színű erősebb kivitel is, persze ez is volt. Az első pohár megívását nagyjából húsz szempár egyszerre követte és várta a reakciót. Annyira nem volt rossz, hogy kiköpjem vagy eltorzuljon az arcom, ezért egyből kaptam a következőt. Ja azt nem mondtam, az a szokás errefelé, hogy amit kitöltenek a pohárba az a tiéd és fenékig! Egyébként egy darab pohár jár körbe, amit megállás nélkül töltenek, nekem adtak egy különbejáratút és nem kellett egyből kiinnom :) Közben előkerült két elektromos gitár erősítővel, hangfalakkal, dob és még egy sima gitár.

Olyan hangerővel csaptak bele a bulizásba, hogy gondoltuk maximum egy óra és kivonul a rendőrség, a bulinak meg vége. De itt nem így működik, a kutyát nem zavarta, sőt mint kiderült amikor bementem a házba, a szülők otthon voltak és nézték a tévét, vagy legalább is imitálták, mert hallani nem lehetett. Amúgy érdekes volt odabent, láttam úgy tíz féle madarat nagy kalitkákban, amik a plafonon lógtak és nem mellesleg volt egy saját templomuk, Balinéz stílusban. Lombokon sok embernek Baliról származó felmenői vannak, mint ahogy vendéglátónknak Kedak-nak is. Közeledett az éjfél, itt az a szokás hogy akkor köszöntik fel az ünnepeltet. Volt szülinapi ének, ami nem volt ismeretlen, Édesapámnak a Senggigi szörf brigád által énekelt köszöntő jóvoltából, még karácsonyról. Odaadtuk a whiskey-t, aminek akkora sikere volt, hogy három perc alatt elfogyott. Ment a zenélés, fogyott a pálmabor, nagyon jó volt a hangulat és kaptuk a szokásos szeretet flesst. Örültünk, hogy ott lehettünk, de ők mégjobban örültek hogy ott voltunk. Ki is világosodott, amikor Kedak anyukája megjelent a teraszon és elindult dolgozni. A vendéglátónk úgy érezte kereknek a sztorit, ha reggelit is kapunk, így az ultra csípős rizses, csirkés kaja után engedett csak el. Eca-nál aludtunk, hogy ne keljen motorozni. Délután fáradtan, de újra élményekkel feltankolva értünk haza..

Szöveg: "Indani"   Fotók: "Indori" és "Indani"