Először is üdvözlünk mindenkit, aki követni fog minket, vagy esetleg csak belenéz a blogunkba! A többes szám annak köszönhető, hogy ketten írjuk a blogot Indóri és Indani. Szeretnénk bemutatni a mi szemünkön keresztűl Indonézia szigetvilágát, azon belül is Lombokot és környékét. Reményeink szerint sok környező szigetet bejárunk a tervezett 180 napban és a sztorikon át, amik napjainkat színesítik, megismerhetitek az országot, az itt élőket és az itteni életet. Jó mulatást mindenkinek...

  28 órás erőssen megviselő utazás után, Istanbul és Kuala Lumpur érintésével meg is érkeztünk Lombok szigetére, ami végülis egyáltalán nem meglepő, ha az ember 14,5 ezer km megtételére vállalkozik, egy lendületből. A Bali mellett elhelyezkedő "szigetecske" lakosainak száma hivatalosan 3,2 millió, bár a helyiek szerint, inkább 4-5 millió között van. A mérete 4,7 ezer km2, ebből elég kevés a lakott terület, köszönhetően a Rinjani nevű vulkánnak, ami jelentős területet foglal el, illetve az egész sziget elég sziklás-hegyes, így nem könnyű épitkezni. Ennek köszönhetően a "sok jó ember kis helyen is elfér" elve érvényesűl, példa képpen a fővárosban, Mataramban, körübelül 2 millió ember zsúfolódik (ez nem hivatalos adat!). Ázsiára amúgy is jellemző ez, errefelé nincs ebben semmi meglepő. A már említett Rinjani vulkán 3,7 km magas és nem mellesleg működik, az utolsó kitörés az indulásunk elött egy hónappal volt..most reméljük kicsit pihen:)

  De térjünk vissza az érkezésünkre. A repülőből kiszálláskor mellbevágó meleg és páratartalom nem teljesen új, hiszen Kuala Lumpur repteréről kijőve már megvolt és amúgy is este van, szóval most "csak" 26-27 fok van, amihez durva páratartalom társul. Ja azt még nem is mondtam, hogy egyébként az esős évszak épp egy hónapja kezdődött, ami még rátesz egy lapáttal, de ekkor még nem tudtuk, hogy milyen szó szerint bőrig ázni tíz másodperc alatt, motoron, ezt még késöbb részletezzük..

   A Lombok-i repülőtér, nem hogy nem nagy, egész kis apró, de hangulatos és kedvesek az emberek, legalábbis a külföldiekkel, összesen 6-an voltunk a gépen, a többiek mind helyiek, ránézésre. A beléptetés megvolt, szerencsére a csomagok is, ami két backpack-et jelent, ezzel tervezztük a fél évet:) Kifelé jövet 4 taxi szolgáltatást áruló pult várt minket, nagyon lelkes utazásszervezőkkel, akik mind egyszerre akartak utat szervezni nekünk. Helyi pénzünk nem volt ( Indonéz Rupia), váltanunk kellett Euro-t, nem volt gond, egy kis helységben, a taxi pultok tövében, ült egy néni, aki egy zacskóból már adta is a rupiát, egész korrekt árfolyamon. Mivel már tavasszal voltunk itt és van pár helyi ismerősünk, képben voltunk az árakról, így a végén a kezdő ár feléért már kezünkben is volt az a papír, amit a taxisnak kellett odaadni a reptér kijáratánál. Itt nem volt egyszerű kijutni, mert hatalmas tömeg várta a rokonokat és, hogy hátha el tud adni nekünk valamit, próbálta kordában tartani az ember áradatot pár rendőr és katona, több-kevesebb sikerrel. Abban a pillanatban elég sokkoló élmény, de utólag vissszanézve nem volt egyáltalán veszélyes, főleg, hogy már egyszer ezt megéltük, nem ért váratlanul. Elsőre, tavasszal, amikor először kaptuk ezt az arcunkba, ahogy visszaemlékszem, nagyon ledöbbentünk. Pláne miután a taxival elindultunk a szállásra és út közben a jéghidegre hűtött utastér ablakain kinézve, az út szélén tűz körül üldögélő sok embert láttuk a korom sötétben, mivel közvilágítás csak a nagyobb városokban és azok közelében van. Illetve a maximum két emelet magas, nem túl jó állapotban lévő házakat és a közlekedés minden szabályát mellöző motorosokat és autósokat. Az volt az igazi "kultursokk". Ezek a dolgok nem változtak, szerencsére!! Ez adja a hangulatát, a varázsát, többek között. Ami ennél még inkább elvarázsolt minket elsőre is és nagy örömünkre ez sem változott, az emberek. Az itt élő emberek elképesztően barátságosak és nem csak akkor, ha el akarnak adni valamit neked, hanem őszintén érdekli őket honnan jöttél, ki vagy és meddig maradsz. Ennyit mosolyogni otthon egy év alatt szoktak átlagban, mint itt egy nap alatt. Ami szintén nem változott, az a természet, nem nagyon lehet szavakkal körül írni, illetve lehet, csak nagyon sok karaktert és időt venne igénybe, ezért inkább képekkel illusztráljuk:)

  Lehet látni némi változást, fejlődést, de nem kapkodják el, nem egy kapkodós népség, ami jól is van így és ilyen melegben ez érthető is. Ez is szerethető, ha az ember felveszi a ritmust, vagy inkább lassul egy kicsit, hosszabb távon érdemes és jót is tesz. Mi ezt is szeretjük itt, sok minden más mellett és ezért is gondoltuk, hogy megpróbálunk itt élni egy kicsit vagy sokat, a sors és az idő majd eldönti..

"Indani"