Újabb kalandra vállalkoztunk és szörfözni indultunk. Eca magához képest korán befutott és terv szerint mentünk egy kezdőknek való szörfös helyre. Ezt úgy kell érteni, hogy nem korallos a part hanem homokos. Így a szerencsétlen, aki még nincs a helyzet magaslatán szörfügyileg, nem veri be a fejét-kezét-lábát a sziklákba és korallokba.

Érdekes helyre érkeztünk Mataram mellé egy csatorna és a tenger találkozásához, ahol halászok és mindenféle forma csövezett. Ide se fogunk ketten járni idegenvezető nélkül gondoltuk és Eca sem javasolta.

Kezdés képpen át kellett kelni a csatornán minden cuccal, a víz épphogy csak nem lepett el minket. Utána láttuk, hogy tényleg homokos a part, viszont közelednek a fekete viharfelhők. Nem gond, csak a hullámok nem tüntek éppen kezdő jellegűnek. 2-3 méter közöttiek lehettek, de nem ez volt a fő gond mint tanítónktól megtudtuk. Sokkal inkább az, hogy sűrün egymás után jöttek és nagyon hamar lecsaptak, nem volt szép cső jellege. Dóri jó érzékkel ki is csekkolt az elején, hogy inkább fotóz-videóz minket. Én gondoltam mit nekem egy kis viharos szörfözés (ez volt a harmadik alkalom, hogy próbálkoztam), részemről mehet. Neki is indultunk.
Eca mondta mit és hogyan csináljak, volt egy mikro tapasztalatom, egész élvezetes volt az első negyed óra. Muszáj volt kijönnöm, nem bírtam tovább energiával, pedig hónapok óta edzettem rá, de mint kiderült "erre még gyúrnom kell". A parton ment az elméleti oktatás. Majd minden erőmet összeszedve, rávettem magam még egy próbálkozásra. Bár a hullámok mérete, gyakorisága és formája nem lett jobb.

Talán a harmadik vagy a negyedik hullámra próbáltam ráevezni, amikor sikerült olyan pozicióba kerülnöm a hullámhoz képest, hogy az pont telibe, hátba kapott. Ez késöbb jól kielemezhető volt, Dóri felvételének köszönhetően. Szóval elkapott, forgatott a víz alatt nem tudom mennyi ideig. Pár másodperc lehetett az egész, de sokkal hosszabbnak tünt odalent. Amikor végre fel tudtam jönni és levegőért kapkodtam, jött is a következő, még pár másodperc víz alatt. Ekkor már egész közel voltam a parthoz és láttam Eca-t, ahogy szakad a röhögéstől, pedig nem volt rá oka, mert a szörfjét sikerült ketté törnöm. De mint mondta, egyrészt már sok szörföt eltört és ez nem rázta meg különösebben, másrészt olyan fejjel kászálódtam ki a partra, ami minden pénzt megért és nem felejti el soha. Úgyhogy egy épp és egy kettétört szörffel a hónunk alatt elindultunk vissza a motorokhoz akkor már viharban.

A parton üldögélő embereknek úgy tünhetett, mintha egy "pro" sétálgatna a legújabb trófeájával. Pedig elég rossz volt, főleg azért, mert kölcsön kapott deszkát törtem el. Ráadásul az első próbálkozás fél éve, érdekes újra kezdés. Remélem a folytatás jobb lesz..
  A szörf törés estéjén újabb buli lehetősége körvonalazódott. Péntek is volt, meg teli hold is, ez a két tény adta az alapot. A "warung"-ba voltunk hivatalosak, Andy-ékhez. A pontos neve: "warung7". Az este felejthetetlenűl kezdődött, ugyanis Édesapámnak aznap volt a születésnapja és pár perccel az érkezésünk után ez ki is derült. Az ott lévő nagyjából tíz ember kitalálta, hogy csináljunk egy videot amit elküldök Apunak. Pik-pak megtanulták magyarul, hogy "Pista Boldog Születésnapot" és elsőre nagyon jó felvétel lett. Még megspékelték egy indonéz dallal, amit ilyen alkalmakon szoktak énekelni, hosszú életet kivánnak vele. El is küldtük és mondanom sem kell, sikere volt otthon :)
Ezután kezdetét vette a buli, az élő zenét az ott lévők szolgáltatták, közben a warung közepén álló tüzrakó helyen sültek a halak.

Előkerültek gitárok, vízes kannák dobnak, fél literes palack rízzsel töltve aláfestésnek és persze mindenki énekelt. Itt mintha mindenki zenészek leszármazotja lenne, a jó ritmusérzék és a közepesnél jobb énekhang adott. Órákig ment a zenélés és az iszogatás, majd felkerekedtünk a "fulmoon party"-ba. Egy nagy, medencés szálloda kertjében találtuk magunkat, ahol a kamaszkorunk slágerei mentek és a közönség láthatóan nagyon élvezte. A szörfös brigád és mi sem éreztük hosszútávon ezt annyira és átmentünk Senggigi "méltán híres", Marina nevű szórakozóhelyére. Ez se a mi világunk, de a többiek szeretik és nem ért minket váratlanul, tavasszal voltunk itt töbször is. Ez egy elég nagy hely és nagyrészt a helyiek járnak ide, turista csak elvétve téved be és hamar ki is fordul. Pedig annyira azért nem rossz, csak kicsit furcsa. Egyrészt váltják egymást az élő produkciók (most futó slágereket indonézül énekelnek) és a felvételről zenélő, de nagy átéléssel élőnek előadott lemezlovasok. A közönség odáig van mindkettőért. Mindentől függetlenül jót buliztunk és amúgy sem árulnánk el, hogy magunkban finoman szólva megmosolyogjuk ami itt folyik. Arról nem is beszélve, hogy sokat leszünk még itt, így nem árt megszoknuk. Hajnali ki tudja mikor keveredtünk haza és várt minket a következő buli.
Aznap fáradtan keltünk és evésen-alváson kívűl nem sok mindent terveztünk. Délután Eca hívott minket egy megemlékezésre amit annak a srácnak a tiszteletére tartottak, akié a szörfös kocsma volt, de betegsége következtében már sajnos nincs velük. Aznap lett volna a születésnapja. Több szigetről érkeztek rokonok és barátok, majd együtt kimentek arra helyre ahol legtöbbet szörfözött Senggigin és virágokat úsztattak. Szép gesztus és nem csak annak köszönhető, hogy a "warung"-ot nekik adta, ez errefelé így szokás. Ahogy illik utána bulit tartottak, mi csak ebbe csöppentünk bele, bár sok erőnk már nem volt hozzá. Jó hogy nem hagytuk ki, mert hatalmas összejövetel volt és az apropó ellenére remek volt a hangulat. Legalább ötven ember gyűlt össze, egész sok itt élő külföldivel együtt. Természetesen magyar is volt közöttük, tényleg igaz, hogy magyarok mindenhol vannak :) Az elmaradhatatlan élő zene újra beindult. És kezdtük úgy érezni, hogy befogadtak, ami azzon felül hogy jó érzéssel töltött el minket, még számos pozitívummal jár majd a jövőben. Ez pár nap múlva ki is derült és ezért is Eca-nak lehetünk hálásak. A fáradtságunk felülkerekedett rajtunk és haza indultunk, de ahogy másnap hallottuk hajnalig tartó mulatság volt..
  Kipihenve a napokig tartó bulizást, minden bátorságomat összeszedve nekivágtunk Senggigi szörf spotját felfedezni, hónunk alatt az egyben maradt szörffel. A bátorságra két dolog miatt is szükség volt. Egyrészt egy korallos-sziklás helyre készültünk, három méteres hullámok közé, másrészt azt hallottuk, hogy nem szoktak repdesni az örömtől a helyiek ha külföldi arcok "zavarják" a vízeiket. A két hely közül a kevésbé veszélyeset vettük célba.

A veszélyesebb a "Rockpoint" névre hallgat és szerintem azt még egy kicsit inkább elkerülöm. Amúgy sincs mindig jó hullám ott, illetve nagyon ritkán, egy hónapban egyszer, ha a hold, az apály-dagály, az időjárás, szél, évszak és Allah is úgy akarja.. Szóval nem lesz nehéz nem ott összetörni magam.

Volt egyébként abban a szerencsében részünk, hogy láthattunk szörfözni helyieket és bár nagy élmény volt látni a ritka pillanatot, tényleg nem kezdőknek, de talán nem is haladóknak való. Nem elég hogy hatalmasak a hullámok, a víz sekély és számtalan szikla várja az ott játszókat. Azért írom, hogy játszókat, mert itt mindenki "playing surf", azaz játsza a szörföt. Lehet hogy ez csak nekünk új, de itt hallottuk ezt először. De vissza a saját világunkba..
  Eca aznap nem ért rá, ezért úgy döntöttünk, hogy Andy-nél kezdünk a warung-ba, mert őt ismertük a legjobban a környékről. Előzőleg Eca megnyugtatott minket, hogy az hogy nem látnak szívesen nem igaz és ezekről a vendégszerető emberekről nehezen is tudtuk ezt elképzelni, de jobban éreztük volna magunkat ha Andy-vel érkeznénk. Ő akkor kelt és mondta, hogy menjünk nyugodtan majd jön ő is.

Mikor kiértünk megláttunk egy srácot, akit a megemlékező bulin ismertünk meg és szimpatikus volt. Most is mosolyogva fogadott minket és a szárnyai alá vett. Mire feleszméltem már mentünk is be a sziklákon és korallokon keresztül a hatalmas hullámok felé. Két célom volt, amolyan megfigyelőként nem zavarni őket a szörfözésben és túlélni. Ez össze is jött. Egy hullám csapott csak arcon és vitt másodpercekig magatehetetlenűl, de a deszka is egyben maradt és én is. Elképesztő élmény volt testközelből látni olyanokat, akik jól szörföznek hatalmas hullámokon, némely hullám négy méteres is volt a többiek szerint. Egy órát töltöttem bent és közben többször lelkesítettek a helyiek, hogy ott az én hullámom, mennjek rá. Az újdonsült haver folyamatosan figyelt, hogy minden oké e velem. Ez elég jól esett és ekkor éreztem azt amit két napja már a buliban is, itt tényleg az emberek nagy része barátságos és befogadó ha te is az vagy :) Két kisebb hullámmal sikerült is kicsusszanjak. Felemelő érzés volt!
  Egyik délután megjelent Aby a kapunk elött és invitált minket egy focimecsre. Nem vagyunk nagy focimecsre járók, de sejtettük, hogy ez nem lesz szokványos és láss csodát egész hasonló volt mint otthon.

Persze voltak vicces részletek, mint hogy a pályán pálmafákat kerülgettek mezitláb és a hangszóróból üvöltő speaker miatt, inkább egy lóversenyen éreztük magunkat.
A hangulat nagyon jó volt egyébként, szurkoltak szívvel-lélekkel és mivel nem egy tipikus turista program, tetszett a helyieknek hogy mi is velük drukkolunk a "Lucky Soup" nevű csapatuknak.

Sajnos vesztettek, de nekünk nagy élmény volt így is..

Szöveg: "Indani". Fotók: "Indori és Indani"